Ritkán frissülne?
2012 augusztus 3. | Szerző: Pvin |
A tegnap este végül elég jól sikerült, de azért volt egy kis közjáték.
Találkoztunk a csajokkal és tök jót beszélgettünk, megfejtettük az összeesküvés elméleteket és a pasikat. Arra jutottunk, hogy Trénerke nem lehet meleg és, hogy valszeg van csaja. Bár azt a koncepciót már aznap este kicsit megdöntötte.
Este fél 9 felé írtam neki, hogy milyen volt a futás és hogy a csajokkal a Tónál vagyunk, nem jön-e oda megnézni a Cseh Laci úszását. Jó sokáig nem válaszolt, majd felhívott. Azt mondta nem tud jönni, mert éppen valamelyik haverja megy hozzá (meleg?). Aztán olyat szólt be, hogy majdnem leestem a székről. Mondta, hogy nem ment futni mert sales blogot írt. Azt mondta, csak szeptembertől szeretné élesíteni, hogy legyen már induláskor rajta anyag. Kérdeztem, hogy hova teszi majd fel? Blog.hu vagy valami saját. Javasoltam a blog.hu-t mert abból szipkáz az index. Elvicceltük azzal, hogy az index kb. a szvingertörténeteket szipkázza be. Erre az mondta, hogy igen akkor biztos beszipkázná, ha azt írná milyet dugott a hétvégén… Vissza kellett kérdeznem, mert azt hittem rosszul hallok. Mondta, hogy jól hallottam ezt mondta. Erre visszakérdeztem, mert mégis milyet. Azt válaszolta, pont ez az, az a blog elég ritkán frissülne nála. Erre csak annyit tudtam mondani, hogy akkor most rakjuk le.
Barátnőm szerint ez pozitív mert azt jelenti, hogy nem csinál ilyet fűvel, fával, bokorral. Ergó ebben az értelmezésben barátnője sincs. Hát nem tudom… Mindenestre meglepődtem nem kicsit. Mivel tegnap én jelentkeztem valami találkozó kezdeménnyel, asszem megvárom, hogy ő keressen ma. Nála a labda. Bár ma jön haza tesója Angliából, és az is lehet, hogy vele találkozik, vagy bulizik vagy akármi. Már hétfő óta nem találkoztunk, szóval lassan azért nem lenne rossz.
A közjáték pedig az volt, hogy megjelent az exem és volt olyan pofátlan, hogy még oda is kéredzkedett hozzám és a barátnőimhez. A virágot továbbra is tagadja, annak ellenére, hogy biztos vagyok benne Ő volt. Olyan bunkó voltam vele mint még soha. Remélem sikerült elrettentenem. szájbarágósan megkértem rá, hogy ne küldjön virágot, ne keressen, ne üljön oda hozzám, ha lát. Szinte még kiabáltam is. De már nagyon elegem van belőle.
Eldöntöttem, hogy augusztusban nem vagyok hajlandó egymás után 4 napnál többet dolgozni és kiveszem a péntekeket. A jövő hetit nem mert előtte 3 napos tréning van, de az utánalévőt igen, és akkor lesz 4 napom egyben. Félek, hogy egyedül nehogy unatkozzak (mert ki tudja lesz-e bármi si trénerkével vagy mással), de már nem bírok néha bejönni dolgozni.

Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: